Rendkívül hasznos, elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt nyújtó képzés. Kiváló eladók tartanak előadásokat. Jól látható, hogy a szakmai gyakorlattal rendelkező, “terepen” sok időt töltött emberekről van szó, ami jelentősen hozzájárul az anyagátadás minőségbiztosításához, valamint az ismeretek elsajátításához. A képzés átgondolt, a tananyagok mennyisége bőséges, a tanulás és felkészülés körülményei/feltételei jól biztosítottak. Összegezve: hatékony, jól kidolgozott képzés, amely valóban a résztvevők ismeret- és tudásszerzésére orientált. Az ehhez szükséges előadói-oktatói gárda, a biztosított tananyagok és gyakorlói bázisa kiváló.

Dr.Seremet Sándor

Az EU-Solar képzése a piacon egyedülálló. Öröm volt profiktól tanulni a képzés során. Precíz tanmenet és pontos időbeosztás volt a jellemző. Ha valaki napelemmel szeretne foglalkozni, akkor ezen képzés nélkül ne tegye, mert itt tudja azokat az ismereteket elsajátítani, amivel később profi napelemszerelő lehet.

Holik László

Nagyon profi képzés, magasan képzett, színvonalas oktatókkal. Annak ellenére, hogy régóta foglalkozunk napelem kivitelezéssel, mégis sok újat tudtunk tanulni.

Kreisz Tamás

Tartalmas, érdekes és nagyon jól szervezett képzés! A szakmába a napelemtechnológia miatt visszatérő villanyszerelőként, mintegy 20 év felnőttoktatásban oktatóként eltöltött idő után kiválóra értékelem mind a lebonyolítást, mind a tananyagot a hozzáadott plusz információmennyiséggel és nem utolsósorban az oktatók és előadók munkáját. Köszönöm az itt töltött 10 napot!

Székács András József

Alaposan felépített, minden részletre kiterjedő elméleti tananyagot és oktatást kaptam. A jövőben nagyon jól fogom tudni hasznosítani. A gyakorlati képzés nagyon szuper volt, az oktatók nagyon türelmesek és felkészültek, és óriási tudással rendelkeznek. Köszönöm a lehetőséget!

Hegyi Gábor

Én maximálisan meg vagyok elégedve a képzéssel. Az oktatás színvonala valamint a tanárok felkészültsége is várakozáson felüli volt számomra, külön tetszett, hogy a tanárok nem csak elméleti emberek, hanem csinálják is a gyakorlatban az itt elhangzottakat.

Gál Dániel

Teljes mértékben elégedett vagyok az oktatás színvonalával és az oktatók rátermettségével. Gyakorlatban is használható tudást kaptam mind a napelemes rendszer telepítésével, mind az érintésvédelmi mérésével kapcsolatban.

Bor Lajos

Már a jelentkezésem elején észrevettem, hogy nagyon pontosan és mindent részletesen leírtak a tájékoztatóban. A tanfolyam idején is éreztem a folyamatos foglalkozást, annak érdekében, hogy minél több információhoz és tudáshoz jussak. Az oktatást színvonalasnak és részletesnek ítélem meg. Mindent köszönök!

Gehl Richárd

Az országban egyedüli szaktudást biztosít a tervezéstől a kivitelezésig. Lépésről lépésre oktatják a napelemes rendszerek szerelését. Gyakorlati órákon elsajátítható a biztonságos napelemszerelés. Az oktatók segítőkészek és rutinosak. A képzésen maximálisan a várt tudást szereztem meg.

Prodan Márk

A képzés fantasztikus volt, az oktatók kompetensek és naprakészek. A hölgyek abszolút segítőkészek és kedvesek. Minden felmerülő kérdésünkre kielégítő választ kaptunk. Összességében 100%-ig meg vagyok elégedve az oktatással!

Molnár Erik

A képzés helyszíne és tartalma messze az elvárt és az általam eddig tapasztaltak fölött volt. Az oktatók felkészültsége, valamint a könnyen és azonnal hasznosítható tapasztalatai számomra hatalmas segítség volt. Jó hangulatban tölthettem itt el a 10 oktatási napot. Nagyon várom a jövőbeli együttműködésünket!

Székács Tibor Géza

Magas színvonalú oktatást kaptam. Családias hangulatú közösség. Hatékony tudásátadási módszerek, pl. Redmenta. Szerettem itt lenni. Mindenkinek ajánlom. Nagyon jó lehetőséget kaptam az EU-Solartól. Köszönöm!!!

Bajkó Zsolt ferenc

Nagyon elégedett vagyok az EDU-Solar képzésével. A környzete korszerű és igényes. A szervezettség és az oktatók szakmai ismerete magas színvonalú. Az online tananyagbázis és tesztkitöltő nagyban megkönnyítette a vizsgákra való felkészülést.

Bálint Zsolt

Nagyon elégedett vagyok az EDU-Solar képzésével. A környzete korszerű és igényes. A szervezettség és az oktatók szakmai ismerete magas színvonalú. Az online tananyagbázis és tesztkitöltő nagyban megkönnyítette a vizsgákra való felkészülést.

Kiss Szabolcs

Nagyon elégedett vagyok az EU-Solar képzésével. Az előadók szakmai tudása és az elérhető tananyag maximálisan segíti a hallgatók tudásszerzését és fejlődését. Megfelelő alapot ad a tanfolyam a napelemes rendszerek megismeréséhez és szereléséhez. Bátran ajánlom mindeninek!

Jankó Barbara

Magasszintű a képzés. Az oktatók a legnehezebb anyagokat is érthetően adják le. A gyakorlati oktatás is biztonságos és mindenre kiterjed. A vizsga nyugodt körülmények között zajlott le.

Lévay István

Színvonalas oktatás, segítőkész oktatók és képzés-segítők! Az oktatóképzések és az épület termei is kulturáltak, tiszták. Jól szervezettek a képzések és az étkeztetés is. Ajánlani tudom mindenkinek!

Malomházi Balázs

A képzés során megfelelő felkészültségű oktatók adták át tudásuk. Az itt hallottakat véleményem szerint, hasznosíthatom munkám során. Elégedett vagyok, ha tehetem, akkor a későbbi képzésekre is jelentkezni fogok.

Léber Zoltán

Magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatás. Remek előadók. Redmenta használatával online felkészítenek a vizsgára, nagyon jó program. Ajánlani tudom mindenkinek a képzést.

Nagy Balázs

Az oktatók felkészültek, naprakészek, nyitottak. Az EDU-Solar a képzéshez szükséges eszközöket maximálisan tudja biztosítani, sőt, még az elképzelésemet is felülmúlta. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Nagy Gergő

Mint magánszemély teljesen elégedett vagyok, hogy ez a képzés nemcsak vállalkozóknak elérhető. A tanfolyam ár-érték arányban is hozza azt a színvonalat, amit elvárhatunk tőle. Az oktatók és előadók felkészültsége, kitartása példátlan. Az, hogy biztosítanak egész napra rágcsálnivalót, kávét, vizet, és még lehetne sorolni, ez egy óriási plusz számomra. Valóban egyedi a képzés, az oktatók minden kérdésünkre válaszolnak, akár négyszemközt is. Barátias a légkör a képzésen. Felszerelés biztosítva van mindenki számára, annak is, akinek esetlegesen nincs. Ezt a 100 órás intenzív képzést csak ajánlani tudom mindenki számára. Teljes mértékben felkészítenek a jövőben való telepítési munkákhoz. A partneri szerződés szintén csak hab a tortán. Maximálisan elégedett vagyok.

Tóth Zoltán

Nagyon tetszett az egész oktatás. A tanárok jól felkészültek, az órák jó hangulatban zajlottak. Tetszett, hogy a tananyag nem csak leadva lett, hanem átbeszélve, hogy mindenki számára érthető legyen. Jó szervezés, pontos informálás. Személy szerint szívesen jöttem és nagyon sok új információt szereztem. Mindennel nagyon meg voltam elégedve.

Szűcs József

A képzéssel teljesen elégedett voltam. Mind szakmailag, mind gyakorlatilag a teljes maximumot kaptam az EU-Solartól. Köszönöm, hogy náluk végezhettem a tanfolyamot.

Vágó István

Fantasztikus, korrekt, felkészült csapatot ismertem meg a szakmai felkészítés alkalmával. Az elméleti és gyakorlati képzés magas színvonalú volt. Az interaktív felkészítések alkalmával szinte repültek a napok. ITT igazán profi tudással és anyagokkal lehet megszerezni a szakmai tudást.

Volkó István

Elégedett vagyok mind a képzéssel, mind az oktatókkal és körülményekkel is. Sok új és hasznos információt és új dolgot tanultam, amit fogok tudni hasznosítani az életben is!

Nagy Attila András

A képzés nagyon színvonalas, az oktatás példás, a személyzet kedves, segítőkész.

Ábrók Csaba

Színvonalas, kellemes légkörű oktatás volt. Örülök, hogy megismerhettem ezt a csapatot. Az oktatók felkészültsége és tudása példás. A tudásukat a lehető legjobb módszerekkel gyakorlatban és elméletben is átadták. Köszönöm a lehetőséget. Reméljük, hogy ezek a kiépült kapcsolatok, ismeretségek fennmaradnak a jövőben is.

Balambér Ádám

Bár teljesen laikusként kerültem ide (semmilyen eletromonikai illetve villamos képesítésem nincsen), így is visszaköszönt számomra az oktatás magas szakmai nívója a teljes képzési időtartam alatt. Emellett mindvégig nagyon emberi, közvetlen volt. Köszönöm a lehetőséget, bízom benne hogy a jövőben hasznát tudom venni a megszerzett ismereteknek, tapasztalatoknak!

Béres Mihály

Nagyon színvonalas, átfogó a képzés. Sokat tanultam, köszönöm.

Dávidházy Lászó

Elméleti oktatás: jól felkészült oktatók oktatják mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati részét a tananyagnak. Nagyon szívesen részt vennék hasonló képzéseken. Nagyon szépen köszönöm a közös együttműködést!

Kun Zoltán

A képzésre úgy érkeztem, hogy nem néztem utána az EU-Solar Zrt-nek. A tanfolyamot elkezdve egy összeszokott és tapasztalt csapattal találkoztam. Állandó személyzet biztosította a tisztaságot, a péksütemények és a kávé meglétét. Az oktatók tapasztalt szakemberek, akiktől bármikor bármit lehetett kérdezni. A képzés teljes egészében egy jó hangulatú, baráti légkörben zajlott. Örülök, hogy itt lehettem és kíváncsian várom a folytatást. 🙂

Nagy Zoltán

Kellemes környezet, felkészült oktatók. Köszönöm! 🙂

Miklós Péter

Annak ellenére, hogy régóta foglalkozom napelemszereléssel, sok új és érdekes dolgot tanultam. Minden előadás érdekes és színvonalas volt. Tetősként a tesztek során a villanyszerelési részt kicsit soknak találtam, de végülis meg lehetett tanulni. Az órákon viszont lehetne több gyakorlati rész.

Széplaki Tamás

Nagyon kellemes légkörben teljes képet kaptam/tunk a napelemek telepítéséről, számításokról, mérésekről.

Noll István

A képzéssel teljes mértékben elégedett vagyok. Az elméleti és gyakorlati részek oktatói teljes mértékben kielégítették az általunk kívánt kompetenciákat (szakmai és előadói képességek terén). Rengeteg hiányosságra világítottak rá ( “Szabványok útvesztője”). A képzés lebonyolítása nagyon pontos volt. Látszik, hogy nem csak az oktatásra fektettek hangsúlyt, hanem a hosszú tanítási napok elviselhetőségére is.

Oláh József

Kiváló képzésen vettem részt, megfelelő tájékoztatást kaptam tanulás közben. Szimpatikus csapat, szépek a lányok! Szeretnék a jövőben én is tagja lenni ennek a sikeres csapatnak, mert a környezetvédelem nagyon fontos. Ráadásul a tulajdonosok is nagyon kedvesek.

Szőke Milán

A képzés magas színvonalú volt. Számomra sok újdonságot tartogatott. A “háziasszonyok” kedvesek és segítőkészek voltak. Ajánlani fogom a képzést ismerőseim körében. Az előadók szakmai felkészültsége az elvárt szinten volt. A gyakorlati helyeken egy kicsit sokan voltunk.

Tóth Attila

Nagyon sok új dolgot tanultam a képzés alatt. A gyakorlati és az elméleti órák nagyon izgalmasak voltak. A képzéssel teljesen meg vagyok elégedve.

Tellesz Norbert László

Több napelemszerelő képzés közül a lakóhelyemtől legmesszebb lévőt választottam, de úgy érzem, hogy megérte a sok utazást. Nagyon jól szervezett, szakmailag magas színvonalú képzésben volt részem, rendkívül szép környezetben. Mind az oktatók, mind a tulajdonosok illetve az adminisztrációt végző hölgyek nagyon kedvesek és segítőkészek.

Vidéki Zoltán

Az oktatás színvonala kiemelkedő a többi tanfolyamhoz képest. Az oktatók szakmai készültsége, képzettsége nagyon magas. A képzés szervezettsége kifogástalan. A megszerzett tudásanyag a fentieknek köszönhetően rendkívüli. Köszönöm a lehetőséget.

Véber Balázs

Köszönöm a képzést, nagyon tanulságos volt. Pozitív dolgok: Az online tesztfelület nagyon sokat segített! Az oktatás színvonala elméleti és gyakorlati szinten is kiváló! Nagyon finom a kávé!!! A catering rendszer is teljesen tökéletes! Negatív dolgok: Nekem a távolság. A gyakolrati részeken használt anyagok minősége a sok használat után nem teljesen megfelelő. (csavarok fejei berágódnak.)

Végvári Roland

Nagyon meg vagyok elégedve az EU-Solar képzésével. Az oktatók felkészültsége nagyon profi, családias volt a hangulat, nagyon színvonalas a helyszín. A logisztikai szervezés nagyon színvonalas és profi.

Zsigrai Márk

“Egy komoly szakmai háttérrel rendelkező, szervezett csapatot sikerült megismernem! Minden kérdésemre azonnal válaszoltak. A szakoktatóik maximálisan felkészültek. Ismereteim szerint az egyetlen cég Magyarországon, aki mindenre kiterjedően foglalkozik a napelemrendszerekkel és azokat meg is valósítja. Sokat tanultam tőlük! Köszönöm szépen!”

Virág László

“Az oktatás végig jó hangulatban telt. Kiváló emberek, oktatók és feladatok segítettek a felkészülésben. Szervezés, kapcsolattartás, jelzéseinkre való reagálás példaértékű. 4 szakmát szereztem felnőttképzés keretein belül, de az EDU-Solar képzése minden téren a legjobb!! Köszönöm EDU-Solar és mindenkinek, aki részt vett benne!!”

Kobolák Attila

“Nagyon elégedett vagyok a képzéssel, ajánlani fogom az ismerősi körömben is. Remek volt ilyen komoly szakértelemmel rendelkező kollégáktól tanulni, a használt eszközök és az egész infrastruktúra minőségi volt. A közösség és a város maga is nagyon jó élményként él bennem.”

Bánár Gábor

“Színvonalas képzés volt, mind a tananyagban, mind az oktatók szakmai tudásában, gyakorlatában! Külön köszönet a vendéglátásért, enni, innivalókért!“

Szigeti András

“Nagyon jó és hasznos volt a képzés. Sok fontos és érdekes dolgot tanultam. A gyakorlati órák érdekesek, gyakorlatiasak és tartalmasak voltak. Az elméleti részben szerintem még vannak javítandó dolgok, de ott is számos hasznos dolog elhangzott. A képzés szervezése és a tanulók ellátása és irányítása kifogástalan volt, csakúgy, mint a környezet, ahol tanultunk. Köszönöm szépen!”

Szűcs Ferenc

“A képzés során közelebb kerültem a villamos szakmához. Mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás hiánytalan. A képzés igényes környezetben zajlott, korszerű, minőségi eszközökkel tanulhattunk.”

Marton Dániel Zsolt

“Mind szakmailag, mind elméletileg magas színvonalú képzésben vettem részt.”

Egész István Zsolt

Nagyon jók voltak az előadások, előadók. A gyakorlati oktatás mindenre kiterjedő. A környezet páratlan!

Oroszi András

“Szakemberként érkeztem, de több tudást kaptam, mint az elmúlt 20 év tapasztalata. Az oktatás mindenre kiterjedő.”

Farkas Ákos

“Csak ajánlani tudom. Az oktatók felkészültek, elméleti és gyakorlati szakemberek. A szervezés nagyon pontos és precíz.”

Konkoly Norbert

“A tanfolyamon tartott előadások szakmailag jók voltak, nem a sablonos, tankönyvben szereplő anyagot adták le. A gyakorlaton elmondták a különböző szerelési fortélyokat és ezeket meg is mutatták. Összességében a képzésen kapott szakmai tudással és előadással meg voltam elégedve.”

Tóth József János

“Profin szervezett és hasznos tanfolyam. Kiemelném a kommunikációt, a cateringet és a tananyagok elérhetőségét, tesztsorok minőségét. Az oktatók tapasztalt, jól felkészült és segítőkész szakemberek. A további kapcsolat az EU-Solar-ral is jól szervezettnek és átgondoltnak tűnik.”

Ferencz József

“8 évvel ezelőtt végeztem a BME-n energetikai mérnökként. Tanulmányaim során sajnos megújuló energiákra nem fordítottak kellő figyelmet. Az EDU-Solar által biztosított oktatás hiánypótló minden mérnök és villanyszerelő számára. Az oktatók rendkívül felkészültek, mind az elméleti, mind a gyakorlati oldalon.”

Radó Gellért Péter

“Tartalmas, szakmaorientált, gyakorlatias képzést kaptam. Az oktatók szakmai felkészültsége maximális volt. Tudásért jöttem, megkaptam. Az oktatás szakmailag, szervezésileg nagyon magas színvonalon működött.”

Marton Imre Zsolt

“Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem. A szakmai háttérben, segítségben a maximálisat megkaptam. A kissé erőltetett menet szerintem vállalható. A hangulat nagyon családias. Csak ajánlani tudom ezt a felnőttképzési helyet.”

Szilágyi Alex

“Napelemtelepítői képzésre jelentkeztem, az általam elvárttól magasabb szintet kaptam. Az oktatók szakmai szintje jól mutatja az EU-Solar egész működését. Engem meggyőztek maximálisan, hogy a jövőben is együtt működjek az EU-Solarral.”

Vincze Szabolcs

“A képzés maga roppant tömény, sűrű szakmai anyag! Pontosan ez volt a kiinduló alap, hogy minél rövidebb idő alatt elsajátítsuk az alapokat. Az oktatás színvonala kiváló, céltudatosan használható. Tökéletes a koordináció és a kommunikáció! Mindenről időben tájékoztattak és minden kérdésemre időben válaszoltak. A tanulási feltételek megteremtése egyedülálló. Szóval, ami számomra fontos volt – itt teljesült. Köszönöm, EDU-Solar!”

Varga Róbert

“A képzést nagyon színvonalasnak tartom, ahol jól képzett szakemberek, mérnökemberek adták át tudásukat. Az EU-Solar munkatársai mindenben nagyon segítőkészek voltak. A napelemszereléshez szükséges tudást úgy érzem, teljes mértékben elsajátítottam. Az oktatás ideje alatt a “büfé” kifogástalan volt. Hosszú és eredményes munkát kívánok az elkövetkezőkben. A tananyag elsajátítására minden rendelkezésre áll. Több próbatető, mérőfal, különböző tartószerkezetek és inverterek. Lehetőség van a napelemes telepítéshez és karbantartáshoz szükséges mérések gyakorlására is. Minden tanulni és dolgozni vágyó mérnöknek és villanyszerelőnek ajánlani tudom az EDU-Solar képzéseit.”

Juhász András

“Nagyot csalódtam! Keveset vártam, de sokat kaptam!”

Horváth Péter

“Elégedett voltam az oktatással. A gyakorlati részek részletesen bemutatásra kerültek. Az inverter oktatásán még lehetne mit csiszolni.”

Oláh Péter

“A képzési feltételek megfelelőek voltak. Eszközök, szerszámok, anyag ismertetés használat nagyon gazdag volt. Folyamatos tudásszint felmérésekkel ösztönözték a felkészülésem óráról órára!”

Sütő Tibor

“Kitűnően szervezett, magas szintű oktatás. A képzéssel nagyon elégedett vagyok.”

Bacsa János

“A képzés összességében jó volt. Az elméleti oktatásnál az inverter programozása alkalmával a 4 fő 1 gép kevés. Amit szerettem volna megtanulni azt sikerült.”

Horányi Attila

“A képzésen résztvevő elméleti és gyakorlati oktatók magas színvonalú oktatásokat tartottak. Mindig segítőkészek és barátságosak voltak. A képzés szervezése példás. A helyszín igényes, rendezett és tiszta volt.”

Belló Norbert

“A képzéssel teljesen meg vagyok elégedve. Mind az oktatók, mind az itt dolgozók segítségét köszönöm!”

Várhegyi Zsolt

“Fantasztikus emberek, oktatók, feladatok és szituációk! Jó hangulatban telt az oktatás.”

Tóth Robin

“A tananyag tömény, velős. Előadók korrektek, precízek. A vizsgák rugalmasak. Az egész jó légkörben, jó hangulatban eltöltött hasznos tanfolyam volt.”

Timkó Gyula

“Jól megszervezett, színvonalas képzésen vehettünk részt”

Zentai Attila

“Korrekt, felkészült társaság. Igényes, interaktív, lelkiismeretes, embercentrikus előadások, érdekes példamutatásokkal tarkított képzés.”
Princz-Jakovics Péter

“Mind az elméleti mind a gyakorlati oktatók jól felkészültek, érthetőek voltak. A kérdéseinkre megfelelő válaszokat kaptunk. Sok szerelésen túl voltam már a képzés előtt, mégis rengeteg újat tanultam tőlük.”

Presir Zoltán

“Meglepődtem mennyivel összetettebb tudás szükséges egy rendszer megfelelő telepítéséhez. Azt gondoltam a tanfolyam előtt, hogy unatkozni fogok az órákon , ezzel szemben minden alkalommal teljesen új dolgokat tanultam.“

Kovács Tamás

“Nem voltak különösebb elvárásaim a képzéssel kapcsolatban, de mondhatom, nagyon pozitív élményekkel és igen csak megbővült tudásanyaggal rendelkezem ahhoz, hogy a jövőben magabiztosan termeljek a piacon. Az oktatók nagyon felkészültek, látszik a csapaton, hogy összeszokott. Az ellátással tökéletesen és maximálisan elégedett voltam. A jövőben sok sikert kívánok a hasonló tanfolyamok lebonyolításához a tanfolyam parancsnok asszonynak. Köszönöm a lehetőséget!”


Nagy István

“Felkészült, naprakész társaság, mindenre volt válaszuk, sokat és jót lehet tanulni. Csak ajánlani tudom őket. Ők a szakma !!!”

Jánó Szabolcs

“Mindenki részére ajánlom, aki napelem telepítési vállalkozáson gondolkodik. Még azok részére is, akik úgy érzik sokat tudnak a telepítésről. Magas szintű a képzés, és átfogó ismereteket nyújtanak a leendő telepítőknek.”

Benke István

“Felülvizsgálóként a tanfolyam kezdete előtti – napelemrendszerek ismeretének hiányában – nem mertem vállalni azok vizsgálatát, mások elvégzett munkájának megfelelő v. nem megfelelő minősítését , függetlenül attól, hogy minden jogosultságom megvolt hozzá. Szükségem volt olyan segítségre , ami lehetővé tette a szükséges ismeretek megszerzését.“

Tóth Gyula

“A képzés tudásszintje tejesen kielégítő, az itt megszerzett elméleti és gyakorlati tudást remélem a közeljövőben hasznosítani tudom. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az Eu-Solar-nak, a képzés szervezőjének és nem utolsósorban az oktatóknak.”

 

Simon Zsolt

“Úgy gondolom, hogy magas színvonalú képzést kaptam a szakterület szakértőitől. Köszönöm!“

Rónai Antal

“Számomra nagyon hasznos volt a képzés.”

Károlyfi Tamás

“Jó szervezés, profi oktatók.“

Sikora István

“Az oktatók kiválóan felkészültek és segítőkészek “

Feitscher László

“Teljesen elégedett vagyok mindennel, tényleg a szakma legjobbjai oktattak minket.“

Ladányi Attila

“Köszönöm, hogy részt vehettem a képzésen.“

Körmendi Miklós

“Sok hasznos tudást szereztem a képzés folyamán, aminek később sok hasznát fogom venni. “

Csoboth Dávid

“Jópár felnőttképzésen már részt vettem, de ez kimagaslóan jó képzés, rendkívül felkészült oktatókkal és szervezőkkel.”

Gadó Miklós

“Precíz szervezés, jó előadók, jó hangulat. Részletekig menő tananyag, sok hasznos információt kaptam.“

Klósz Péter

“Mindennel elégedett voltam, csak a számításos feladatokat kellett volna jobban elmagyarázni-legalábbis nekem-. Nagyon hasznos volt számomra a képzés, nem volt elvesztegetett energia.”

Korda Gábor

“Gyakorlatorientált, elmélettel jól alátámasztott tudást kaptam empatikus oktatóktól.  Köszönöm!”

János József


“A képzés hangulata magával ragadó, optimális környezetet teremtve ezzel a magas színvonalú szakmai tudás elsajátításához.”

Kosztovics Róbert

“Mindennel tökéletesen elégedett voltam. Profi csapat, profi képzés!”

Tőke Balázs

“Szakmára összpontosított képzés. Nagyon szuper!”

Müller Ferenc

“A képzés alatt rengeteg új dolgot tanultam, úgy érzem, azt a tudást kaptam, amiért jöttem. Évek óta kerestem iskolát a napelem telepítéssel kapcsolatban, de egyedül az EU-SOLAR tudott olyan ajánlatot adni számomra, ami megfelelő. Köszönöm, hogy részt vehettem az oktatáson!”

Gazda Károly

“A képzést nagyon jól megszervezték, kivitelezték. Az előadásokat tartó oktatók maximálisan fel voltak készülve, a felmerült kérdéseket minden alkalommal szakszerűen meg tudtuk beszélni. Semmiféle szakmai kérdés nem maradt megválaszolatlan. Összességében sokkal nagyobb szolár tudással távozom, mint amennyivel érkeztem. Gratulálok, további sok sikert.”

Szántó Gyula

“Általában minden iskolával kapcsolatos dolognál van egy kis szorongásom. Most az első nap után elmúlt, mivel az oktatók és képzésben lévő kollégák is sok esetben egy kis viccelődéssel túllendítettek rajta. Az oktatónak szakmai felkészültsége tökéletes volt.”

Juhász János

“Tetszik a rendszer. Sok újat tanultam a képzés során. Az oktatókkal meg voltam elégedve. A gyakorlati képzést szerettem volna, ha 2-3 órával több. Köszönöm, hogy részt vehettem a képzésen.”

Nagy Dániel

“Mind a szakmai és gyakorlati oktatással meg vagyok elégedve, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki napelemszereléssel foglalkozik vagy esetleg szeretne.”

Sipos Antal

“A szervezéssel rendkívül elégedett vagyok! A felkért előadók szintén rendkívül felkészültek, véleményem  szerint sikerült összeszedni talán az ország legjobb oktatóit, ezért Gratulálok!”

Szabó Sándor

“Örülök, hogy részt vehettem a képzésen, számomra nagyon hasznos és fontos volt, megismerhettem ezt a csodálatos technológiát. Rengeteget tanultam. Szerintem szuper volt itt lenni.”

Orosz András

“Nagyon elégedett vagyok az oktatás színvonalával és az oktatók gyakorlatiasságával. Mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatással.”

Miskolczi László

“A képzéssel maradéktalanul elégedett vagyok.”

Bencze Róbert

“Magas színvonalú képzés, kiváló oktatókkal.”

Purucki Péter

“Egy kitűnően szervezett, magas szakmai szintet képviselő képzésen vettem   részt. Köszönöm a szervezőknek és az oktatóknak, hogy részese lehettem!”

Földesi Lajos

“Nagyon pozitív volt az élményem, emberileg, szakmailag, magas színvonalú képzés.”

Székely András

“Minden elvárásom felülmúlta, nagyon sok dolgot tanultam, olyat is, a miről azt gondoltam, hogy már tudom. Az oktatók nagyon felkészültek voltak, és emberileg is  teljesen elégedett  vagyok velük.”


Szabó Viktor

“Kitűnően felkészült csapat, profi szervezés.”

Rózsa Csaba

“Nagyon érdekes, szervezett és magas szintű képzéseket tartanak. A tanfolyam gondolat- ébresztésnek is kiváló. Például nem tudom, hány megrendelő van tudatában annak, hogy milyen kockázatot vállal, ha a kivitelező nincs tisztában a tűzvédelmi és villamos szabványi előírásokkal. Erről tájékoztatni kell mindenkit!”

Péri Attila

“Rendkívül hasznos gyakorlati és elméleti tudást tehettem magamévá, melyeket felhasználva a mindennapi munkám hatékonyságát tudtam növelni.“

Pálfi Krisztián

“Magas színvonalú oktatás, a hallgatók kéréseit figyelembe veszik. Megfelelő körülményeket biztosítanak a tanuláshoz.”

Sipos Gábor

“Gyakorlatias, jó képzés. A szervezés jó, csak ajánlani tudom. A telepítéshez és a kivitelezéshez megfelelő mennyiségű és minőségű gyakorlati és elméleti képzés áll rendelkezésre.”

Gábor Tamás

“Köszönet a képzésért! Hihetetlen profin megszervezett oktatás, mind az elméleti, mind a gyakorlati oldalon. Számomra (nem villanyszerelő) az elméleti rész kicsit sűrű és gyors volt, de a tanfolyam végére már kezdett összeállni a kép. A továbbiakban, egy már működő (dolgozó) csapat mellett úgy érzem, rám fér még 1-2 nap gyakorlati megfigyelés, gyakorlás. Nagyon jó élményekkel, érzésekkel távozom innen! Még egyszer köszönet érte!”

Mészáros Péter

“Komplex elméleti és gyakorlati tudást szereztem. A napok tematikája ügyesen fel volt építve, minden korábban megfogalmazott kérdésemre választ kaptam. Csak ajánlani tudom a képzést bárkinek, aki érdeklődik a napelemes rendszerek felépítése és működése iránt, ezzel kapcsolatos ismereteit bővítené, vagy napelem telepítői vállalkozásba kezdene. Közvetlen, barátságos, profi oktatói gárda. Csak így tovább! “

Tóth Barnabás

“Az EU-Solar színvonalas képzést biztosított számunkra.”

Egész Dávid Márk

“Köszönöm a képzést, rengeteg új információval lettem gazdagabb.”

Varga Zsolt

“Jó csapat, jó előadók. A reggeltől estig tartó előadások teljesen lekötötték a figyelmemet.”

Balogh Lajos

“Rendkívül meg voltam elégedve a gyakorlati oktatók felkészültségével, tapasztaltságukkal és hozzáállásukkal.”

Kovács Dénes

“Tudom ajánlani mindazoknak, akiket a téma érdekel. Felkészült oktatók, gyakorlatorientált, plusz ismereteket nyújtó képzés. Profi szervezés, kulturált környezet, jó kávé! Mi kell még?!

Kotnyek Balázs

“Nagyon profin felkészült oktatói gárda. A szervezés maximálisan jó. Jó hangulatú, megfelelő ellátás. Összegezve: magas szintű oktatóintézmény.”

Imre László

“Gyakorlatorientált képzés, lelkiismeretes oktatók. Az egyedüli ilyen jellegű képzés az országban. Jól felépített, kezdve az elméleti alapokkal, jogszabályok, munkavédelmi előírások, a témához tartozó villamos ismeretek átadásáig. De, ami a legfontosabb, a gyakorlati oktatás. Mindenki lehetőséget kapott tetőre menni, szerkezetet és napelemeket szerelni, invertert bekötni stb. És még egy pozitívum: mind a szervezők, mind az oktatók láthatóan odatették magukat, ugyanakkor közvetlenek, és barátságosak.”

Szilágyi Ernő

“Teljesen meg vagyok elégedve a tanfolyammal, az oktatókkal, az EU-Solar vezetőségével, s a képzést levezénylő hölgyek alázatos munkájával. Köszönöm az EU-Solar vezetőségének, az oktatóknak és a hölgyeknek, hogy ilyen magas színvonalon bevezettek a napelemszerelés rejtelmeibe és lehetőséget adtak, hogy a jövőben részese lehetek ennek az “exponenciálisan” növekedő iparágnak!”

Budai Tibor

“Az oktatók felkészültsége, hozzáállása kimagasló!”

Balogh Gábor

“Jól szervezett, színvonalas oktatás”

Molnár András

“A magas szintű elméleti képzés mellett bőven volt lehetőség a gyakorlat megszerzésére, hogy biztosabb kézzel lásson neki az ember a kivitelezéshez, biztos lábbal mozogjon a tetőn.”

Schwanner Tamás

“Nagyon tartalmas képzés, nagyon felkészült oktatók voltak. Teljes mértékben elégedett vagyok. Magas színvonalú, profi volt minden.”

Skrinyár Zsolt

“Mivel rendszeresen járok különböző tanfolyamokra, képzésekre, ebből adódóan látom, hogy ez az oktatás nagyon jól szervezett. Színvonalas, jól felkészült elméleti és gyakorlati oktatókat kaptunk. A helyszín (oktatóterem) kulturált, a munkaterületen szinte minden lehetséges tetőn gyakorolhattunk. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt tanulhattam.”

S.Z.

“Az oktatás nagyon pontos, részletes. A tananyag terjedelmes, az oktatók felkészültek és tudják, miről beszélnek. Segítőkészek, a feltett kérdésekre pontos és kielégítő, érthető választ adnak. A munkájuk során szerzett tapasztalataikat megosztják a tananyaggal kapcsolatban. A tanfolyam szerintem nem olcsó, viszont a szervezők és az oktatók komolyan veszik.”

Ács Béla

“Az egész képzés szervezése, lebonyolítása jól felépített és kiváló volt, nagyon elégedett vagyok. Köszönöm! Egy picit a gyakorlati része lehetett volna több.”

H.J.

“Színvonalas a képzés, elméleti és gyakorlati téren egyaránt.”

G.P.

“A képzés színvonala (elméleti és gyakorlati megközelítése) kielégíti a gyakorlati szakemberek elvárásait is. Komplexitásában teljes képet kínál és ad a napelemes szakmáról, annak előnyeiről és buktatóiról, ami elengedhetetlen egy munkájára igényes szakembernek.”

Pozsonyi Dániel

“Nagyon jól szervezett, tudást átadó (jól) képzés. Talán méréseknél a négy fős csoportot kettes csoportokra lecsökkenteni. Kiss Gábor munkáját szeretném kiemelni, minden szempontból csillagos ötös, de ezzel a kiemeléssel nem szeretném leminősíteni a többi oktatót. Önnek is sok köszönet Hortenzia!”

G.L.

“A képzés szakszerű, jól felépített volt, az előadók, oktatók jól felépített anyagot adtak át a tanulóknak. Összességében jó képzést adtak át.”

GY.E.

“Kedves Hortenzia! Fantasztikus voltál és kiemelkedő minőségű munkát végeztél! Remekül sikerült a tanfolyam.”

F.A.

“Megelégedettségemet fejezem ki, az oktatók rendkívül magas szakmai felkészültségét illetően, még akkor is, ha néhány tanárnál, a szakmaiság túlzottan előtérbe kerül, az előadókészség rovására. A tanfolyam szervezettségében, műszaki felszereltségében oktatási környezetében példa értékű.”

M.Z.

“Arra számítottam, hogy jó lesz a képzés, mert Kiss Ernő úr tanácsolta, hogy ezt válasszam, ne másikat. De ez a tanfolyam alaposabb, részletesebb és komolyabb volt, mint amire készültem. Sok és pontos tudást kaptam. Jó alap ez ahhoz, hogy ha majd belekapcsolódunk a solar szakmába, talajt fogok érezni magam alatt, nem csak háztetőt lejtővel. Köszönöm, hogy részt vehettem. A gondos szervezést külön szeretném erős dicsérettel illetni. Tökéletes volt.”

Dr. N.CS.