Szerintem minden oké volt. Az oktatók felkészültek. Az ügyintézők felkészültek. Az emberi oldalon minden rendben volt, nem úgy mint a többi képzési helyen. Színvonalas a képzés helyszíne, színvonalasak a képzési anyagok… Nagyon tetszett a hozzáállás a képzéshez.

Horváth Róbert

Elégedett vagyok azzal, amit kaptam. Sokat tanultam, de szerintem lehetne egy kicsit hosszabb a képzés, hogy minél több tudást tudjanak átadni a tanáraink. Tetszik az is, hogy ilyen felszereltek a gyakorlati részben, illetve hogy az új rendszert is ismertették velem.

Fazekas Roland

Kedves EDU-Solar! A képzés minden elvárásomnak megfelelő volt. Köszönöm a munkájukat!

Fejes Imre

Sok hasznosat tanultam, legfőképp a napelem felépítéséről, valamint az inverterről. Kellemes környezetben, szinte családias hangulatú oktatáson vettem részt, remek előadókkal. Nem utolsósorban még baráti kapcsolatokat is ki lehet alakítani a képzésen résztvevőkkel.

Bogdán Róbert

A képzés elméleti és gyakorlati része minden részletre kiterjedt. Az itt elsajátított tudással felelősségteljesen vállalható HMKE telepítés maximális műszaki üzembiztonság mellett. Az oktatók jól képzettek és nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek, segítőkészek és minden kérdésben a legjobb… tovább

Ágoston Gergő

Nagyon köszönöm az EDU-Solarnak, hogy ezt a képzést ilyen szinten megszervezte. A képzés helyszíne igényes, a feladatok végrehajtására tökéletesen alkalmas. Felszerelése, eszközparkja véleményem szerint mindenben megfelelő. A képzésben részt vevő oktatók magas szintű tudással rendelkeznek, igazi… tovább

Babos Sándor

Rendkívül hasznos, elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt nyújtó képzés. Kiváló eladók tartanak előadásokat. Jól látható, hogy a szakmai gyakorlattal rendelkező, “terepen” sok időt töltött emberekről van szó, ami jelentősen hozzájárul az anyagátadás minőségbiztosításához, valamint az ismeretek… tovább

Dr.Seremet Sándor

Az EU-Solar képzése a piacon egyedülálló. Öröm volt profiktól tanulni a képzés során. Precíz tanmenet és pontos időbeosztás volt a jellemző. Ha valaki napelemmel szeretne foglalkozni, akkor ezen képzés nélkül ne tegye, mert itt tudja azokat az ismereteket elsajátítani, amivel később profi… tovább

Holik László

Nagyon profi képzés, magasan képzett, színvonalas oktatókkal. Annak ellenére, hogy régóta foglalkozunk napelem kivitelezéssel, mégis sok újat tudtunk tanulni.

Kreisz Tamás

Tartalmas, érdekes és nagyon jól szervezett képzés! A szakmába a napelemtechnológia miatt visszatérő villanyszerelőként, mintegy 20 év felnőttoktatásban oktatóként eltöltött idő után kiválóra értékelem mind a lebonyolítást, mind a tananyagot a hozzáadott plusz információmennyiséggel és nem… tovább

Székács András József

Alaposan felépített, minden részletre kiterjedő elméleti tananyagot és oktatást kaptam. A jövőben nagyon jól fogom tudni hasznosítani. A gyakorlati képzés nagyon szuper volt, az oktatók nagyon türelmesek és felkészültek, és óriási tudással rendelkeznek. Köszönöm a lehetőséget!

Hegyi Gábor

Én maximálisan meg vagyok elégedve a képzéssel. Az oktatás színvonala valamint a tanárok felkészültsége is várakozáson felüli volt számomra, külön tetszett, hogy a tanárok nem csak elméleti emberek, hanem csinálják is a gyakorlatban az itt elhangzottakat.

Gál Dániel

Teljes mértékben elégedett vagyok az oktatás színvonalával és az oktatók rátermettségével. Gyakorlatban is használható tudást kaptam mind a napelemes rendszer telepítésével, mind az érintésvédelmi mérésével kapcsolatban.

Bor Lajos

Már a jelentkezésem elején észrevettem, hogy nagyon pontosan és mindent részletesen leírtak a tájékoztatóban. A tanfolyam idején is éreztem a folyamatos foglalkozást, annak érdekében, hogy minél több információhoz és tudáshoz jussak. Az oktatást színvonalasnak és részletesnek ítélem meg. Mindent… tovább

Gehl Richárd

Az országban egyedüli szaktudást biztosít a tervezéstől a kivitelezésig. Lépésről lépésre oktatják a napelemes rendszerek szerelését. Gyakorlati órákon elsajátítható a biztonságos napelemszerelés. Az oktatók segítőkészek és rutinosak. A képzésen maximálisan a várt tudást szereztem meg.

Prodan Márk

A képzés fantasztikus volt, az oktatók kompetensek és naprakészek. A hölgyek abszolút segítőkészek és kedvesek. Minden felmerülő kérdésünkre kielégítő választ kaptunk. Összességében 100%-ig meg vagyok elégedve az oktatással!

Molnár Erik

A képzés helyszíne és tartalma messze az elvárt és az általam eddig tapasztaltak fölött volt. Az oktatók felkészültsége, valamint a könnyen és azonnal hasznosítható tapasztalatai számomra hatalmas segítség volt. Jó hangulatban tölthettem itt el a 10 oktatási napot. Nagyon várom a jövőbeli… tovább

Székács Tibor Géza

Magas színvonalú oktatást kaptam. Családias hangulatú közösség. Hatékony tudásátadási módszerek, pl. Redmenta. Szerettem itt lenni. Mindenkinek ajánlom. Nagyon jó lehetőséget kaptam az EU-Solartól. Köszönöm!!!

Bajkó Zsolt Ferenc

Nagyon elégedett vagyok az EDU-Solar képzésével. A környzete korszerű és igényes. A szervezettség és az oktatók szakmai ismerete magas színvonalú. Az online tananyagbázis és tesztkitöltő nagyban megkönnyítette a vizsgákra való felkészülést.

Bálint Zsolt

Nagyon elégedett vagyok az EDU-Solar képzésével. A környzete korszerű és igényes. A szervezettség és az oktatók szakmai ismerete magas színvonalú. Az online tananyagbázis és tesztkitöltő nagyban megkönnyítette a vizsgákra való felkészülést.

Kiss Szabolcs

Nagyon elégedett vagyok az EU-Solar képzésével. Az előadók szakmai tudása és az elérhető tananyag maximálisan segíti a hallgatók tudásszerzését és fejlődését. Megfelelő alapot ad a tanfolyam a napelemes rendszerek megismeréséhez és szereléséhez. Bátran ajánlom mindeninek!

Jankó Barbara

Magasszintű a képzés. Az oktatók a legnehezebb anyagokat is érthetően adják le. A gyakorlati oktatás is biztonságos és mindenre kiterjed. A vizsga nyugodt körülmények között zajlott le.

Lévay István

Színvonalas oktatás, segítőkész oktatók és képzés-segítők! Az oktatóképzések és az épület termei is kulturáltak, tiszták. Jól szervezettek a képzések és az étkeztetés is. Ajánlani tudom mindenkinek!

Malomházi Balázs

A képzés során megfelelő felkészültségű oktatók adták át tudásuk. Az itt hallottakat véleményem szerint, hasznosíthatom munkám során. Elégedett vagyok, ha tehetem, akkor a későbbi képzésekre is jelentkezni fogok.

Léber Zoltán